Friedmann cukrászda & bistro, Budaörs - gasztro teszt
2014. augusztus 08. írta: mugeot

Friedmann cukrászda & bistro, Budaörs - gasztro teszt

Friedmann cukrászda & bistro - 2040 Budaörs, Szabadság út 306. - gasztro / étterem teszt és kritika

Nem tudom miért, de megmagyarázhatatlan okokból nem sokat vártam ettől a helytől, aztán jól meglepődtem.

Csütörtök, késő délután léptünk be a budaörsi bisztróba. Az egység külseje modern, igényes, mégsem illik  a környezetbe, de ez legyen a legnagyobb baj.

image_54.jpg

A marketinges munkatárs (ha van egyátalán ilyen) nem erőltette meg magát. Ezt először a bejárati ajtóra ragasztott A4-es lapra nyomtatott akciós kiíráson, a honlap nem aktuális adatain (pl.nyitvatartás) vagy a kritikán aluli megjelenésű étlapon az is megfigyelheti, aki nem akarja.

image_59.jpg

 Az üzlet belseje inkább emlékeztet egy hotel lobby-ra mint egy bisztróra. Minden egy kicsit szögletes, hideg, unalmas barnás. Több pult is van, fagyis, süteményes, italos, látványkonyhás, ami ebben a műfajban (bisztró) nem megszokott, de hatása könnyen túlélhető. A tisztaság mindenhol, a mellékhelyiségekben is, tettenérhető. Azt mondjuk nem értem, hogy minek belülre megállítótábla, ráadásul kettő???

image_58.jpg

A személyzet meglehetősen fiatal, alapvetően kedves és kérdés esetén kommunikatív. Ugyanakkor nem sok mosolyt látni az arcokon, nem elég rutinosak, még hiányzik a szakmaiság és kissé gyakorlatlanok, lassúak a mozdulataik. Viszont lehet, hogy pont emiatt, nem tapasztalhatóak rajtuk a szokásos "pincérbetegségek" (unalom, mindentudás, modorosság, túlzott jófejség vagy nihilizmus, nemérdekelhogytevagyavendég-ség, stb.). Most például a felszolgálófiú veszett el a harmadházas forgalomban. A szakács, látva a téblábolásunkat, azonnal kijött a grillpult mögül, kedvesen egy asztalhoz invitált, étlapot adott, informált. Neki mindenképpen jár a dícséret, de nem tudom, hogy teltház esetén, hogyan oldanák meg a feladatot.

A választék nem túl bonyolult, már-már fantáziátlan, jellemzően grillételeket takar, de van reggeli és napi menü is. Ez utóbbiból választunk egy muszakát és az étlapról egy burgert, ami "eredeti amerikai recept alapján 100% bélszínből" készül, a buci pedig helyben, a saját sütödében. Mindkét étel tálalása szép, gyönyörűek a színek! A muszaka egyébként "veszélyes" étel lehet, mert vagy nagyon olajos a padlizsán helytelen kisütése miatt, vagy csak egyszerűen ehetetlen a besamel töménységétől. Ez a muszaka viszont hibátlan volt. Harmónikus, könnyed, gondosan összerakott, öröm volt enni. Talán a hozzáadott salátából kevesebb is elég lett volna, de ettől még elfogyott ez a mennyiség is.

image_55.jpg

 Ugyanez mondható el a burgerről, bár az öröm valamivel kisebb mértékű volt. A hús zamatos, kellemes fűszerezésű, zaftos, pont jól megsütött, csakúgy mint a bacon. Nagyon jó!

image_56.jpg

A buci azonban a jól megszokott, retro típusú, aminek túlzottan domináns hatása van az ételre (mind ízben, mind mennyiségben). Ettől függetlenül a jobbik verzióval van dolgunk, mert kicsit könnyedebb és kevésbé édes mint általában (érdemes tanulni a Finomító kantintól, mert ott remek burger zsemlét készítenek). A másik ok a zöldségek mennyisége, mert ehhez a burger mérethez egy kicsit kevés van belőlük. A paradicsom még rendben, de saláta egyátalán nincs is a szendvicsben (mellette viszont igen), csak egy kevés hagyma, - és most kapaszkodjon meg aki olvassa a cikket, meg az is aki nem - kígyóuborka! Kígyóuborkát tenni egy burgerbe, egészen egyszerűen az étel megfricskázása! Ezektől függetlenül az összhatás mégis jó, ami tekintve a burger 1800 Ft-os árát, elég fontos szempont.

Desszertnek házi krémest választottunk, mert ezen az egyszerűnek hitt édességen jól le lehet mérni a cukrász teljesítményét, azaz sikerül-e valami pluszt kihozni a süteményből. Nos nem rossz, de nem kiemelkedő, valahogy kissé ipari hatású. Csak ezért, biztos nem jönnék vissza.

Az ételek, italok árazása, tekintve azok minőségét és azt, hogy elégedettség érzésével távoztunk, megfelelőnek mondható (bár a burger egy kissé talán túlárazott).

Összefoglalva: Olyan hely a Friedmann, ahova bármikor be lehet ugrani, remélhetőleg nagy csalódás nem éri az embert, esetleg kellemes meglepetés. Érződik, hogy az üzlet még nincs bejáratva, keresi a helyét és a lehetőségeit, de a most tapasztaltak alapján jó az irány.

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 6

Étel, ital: 8

Helyszín, atmoszféra: 6

Ár/érték arány : 7

Ízlések és pofonok kategória: visszatérésre érdemes

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr326586469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. Panasz Muki 2014.08.09. 17:16:18

Nem, nem jó. Kétszer is megnéztem a címet, hogy ugyanarról a helyről írsz-e.
Februárban rendeltem ott 2 nagy tortát két születésnapra. Nem lett kész a megígért időre, akkor dobták össze - olyan is lett. Semmilyen árkedvezményt vagy kárpótlást nem adtak.
Az íze a legrosszabb menzás vajas sütiket idézte, pocsék, nehéz vajszerű valami. És én is valami hasonló leírásnak dőltem be, azért írom, hogy mások ne legyenek balekok.
Ja, felhívtam őket és le is írtam a panaszt nekik. Azóta is hívnak.....

Jetiinasia 2014.08.09. 17:48:54

Csatlakozom az előttem szólóhoz!
Borzalmas volt a hely. Idáig kétszer voltunk - csak mert az első csapnivaló élmény után még adtunk egy esélyt a helynek - de többször nem megyünk. A személyzetnek lehet, hogy van papírja, de amatőr. Először nem tudtuk eldönteni, hogy most leülünk és jön a pincér, vagy menjünk a pulthoz és majd történik valami. Szemmel láthatóan ezzel akkor más vendég is küszködött. Értelmezhetetlen a koncepció. Most Szamosra vesszük és leülünk, vagy Daubnerre és akkor sorban állunk? A fagyijuk a legolcsóbb, vödrös(fagyott!!)teszkós minőséget hozta. Egyszer kértem süteményt - chilis csoki torta - olyan kemény volt, hogy a villát nem tudtam beleszúrni, nem viccelek a gyerekem rajtam nevetett, de neki is csak trancsírozva sikerült.Száraz volt és ehetetlen. Jobb lenne ha átállnának a házi, helyben sütött rétesekre, nyáron a kiváló minőségű fagyira (meg kellene tanulni, nincs mese), úgy lenne értelme a helynek.

mugeot 2014.08.09. 21:50:05

@Dr. Panasz Muki: Köszönöm a hozzászólást! Minél több komment érkezik egy helyről, annál árnyaltabb lesz a kép és az érdeklődőnek könnyebb lesz dönteni, az üzemeltető pedig elgondolkodhat, mert a hullámzó teljesítmény senkinek nem jó. Jelen esetben a meleg ételek minősége kiváló volt és ez is az igazsághoz tartozik (de ez ugye ízlések és pofonok kérdése).

mugeot 2014.08.09. 22:00:20

@Jetiinasia: Köszönőm a hozzászólást (minél több van ezekből, annál jobb!) Mint a cikkben is láthatod, egyetértek veled (a koncepció és a kivitelezés hiányosságában), de a melegételek valóban nagyon jók voltak ezen a napon. Ha pedig cukrászda, akkor egy saroknyira van a Hollósy. A kiszolgálás minősége sajnos ott is ingadozik, de a sütemények nagyszerűek (de ez ugye ízlések és pofonok kérdése)

Jetiinasia 2014.08.10. 09:02:02

@mugeot: Kedves Mugeot!
A Friedmannban biztosan jók a melegételek, azokat nem kóstoltuk.
A helyiség neve "Cukrászda és bisztro", és mint cukrászdát minősítettem. A Hollósyról nem szólt a cikk, ezért nem elegáns most belekeverni (oda többször megyünk, tudnám azt is véleményezni.)
Üdvözlettel

mugeot 2014.08.10. 16:34:07

@Jetiinasia: Kedves Kommentelő!
Köszönöm a tisztázását, és én is hadd tegyem ezt meg. Mivel a blogbejegyzésre érkezett mindkét komment a cukrászda részt érintette, fontosnak tartottam ismételten megjegyezni a bisztró ételekre vonatkozó véleményt (mert az is a hely része). Ami a Hollósyt illeti, az egyébként egy jóindulatú hozzászólás/javaslat volt arra, amit éppen Ön hozott szóba/kevert bele (Szamos/Daubner).
Továbbra is hangsúlyozom, hogy az oldalon minden a helyekre vonatkozó vélemény fontos, hogy vásárlók, fogyasztók, üzemeltetők minél sokrétűbb képet kapjanak. Ugyanakkor az esetek többségében az objektív valahogy mégis szubjektív marad (vagy fordítva:))
Üdvözlettel,

Jetiinasia 2014.08.10. 17:20:50

@mugeot:
Kedves Mugeot!
Értem. Vagy mégsem. Egy utolsó tisztázás még: ha visszaolvassa, a Szamost és a Daubnert mint TÍPUST említettem, egy szóval sem minősítettem a kiszolgálást vagy a süteményeiket - azt csak Ön tette. :)
Üdvözlettel

mugeot 2014.08.10. 22:04:26

@Jetiinasia: Kedves Kommentelő! Köszönöm a hozzászólását! Véleményét tiszteletben tartom!
Üdvözlettel,

Friedrich Antal 2014.08.13. 15:32:46

Friedrich Antal vagyok a Friedmann Cukrászda&Bistro cégvezetője. Köszönöm a részletes Blogbejegyzést és köszönöm a kommenteket is. A leírtakat megosztom a ( még a cégnél dolgozó ) kollégákkal. biztos tanulunk belőle és mindent elkövetünk, hogy minnél több elégedett vendégünk legyen. Mindegyik említett cukrászda jó példa volt, mert mindenkitől lehet tanulni. Ezúton kérem, hogy többi vendégünk is kommentelje véleményét akár ezen az oldalon akár a facebook oldalunkon. Köszönöm!

Friedrich Antal 2014.08.13. 19:14:41

@Dr. Panasz Muki: Kedves Dr. Panasz Muki! Kérem, hogy írja meg mely tortákkal volt problémája, bár orvosolni már késő a problémát de szeretném, ha egy kis ajándékkal kárpótolhatnám. e mail címem: friedrich.antal@friedmann.hu tisztelettel: Friedrich Antal

Friedrich Antal 2014.08.13. 19:17:56

@Jetiinasia: Kedves Jetiinasia! Sajnálom, hogy ily rossz tapasztalata volt nálunk. felajánlok Önnek egy kis ajándékot, talán változni fog a véleménye rólunk. e mail címemre küldje el elérhetőségét: friedrich.antal@friedmann.hu Tisztelettel: Friedich Antal

mugeot 2014.08.13. 21:25:35

@Friedrich Antal: Kedves Friedrich Antal úr! Köszönöm a nyitottságát és visszajelzését! Üdvözlettel, Mugeot

Betkó 2014.08.14. 21:42:08

Kedves Mindenki, mivel arra lakom és mint az egyik budaörsi Pub tulajdonosa, érdeklődéssel olvastam az észrevételeket. Én még nem voltam, de most már csak megnézem - döntöttem el a fentiek közben. Nem is igazán a hely miatt - szerintem is egy modern de alapvetően ridegnek tűnő hely kívülről, bár 2014-ben ez nem lehet negatívum, ez egyfajta trend, sokan kimondottan ezt a típusú igényességet szeretik. Hanem a Friedmann úr korrekt reakciója miatt. Magam hasonló szemlélettel igyekszem dolgozni és a kollégáimat is erre buzdítani: egy hiba nem baj, ha megfelelően kezeljük a vendégünket. Nem megy tönkre egyikünk sem egy gesztus értékű süti megajándékozással (nálam inkább párlatok) :-) Magam sem róttam meg soha senkit azért, mert esetleg feltalálta magát és jól kezelt egy kínos szituációt, nem vontam le az értékét soha: a vendéget nem könnyű megszerezni, elcsábítani, bizalmát kiérdemelni ellenben ezeket elveszíteni nagyon könnyű. Kedves Kommentelők, osztom a Tulajdonos véleményét: minden visszajelzés fontos, hiszen ezekkel tudjuk a munkánk hasznát lemérni és változásokat eszközölni szükség esetén.

Jetiinasia 2014.08.15. 17:49:19

@Friedrich Antal: Kedves Friedrich Antal Úr! Nagyon köszönöm a kedvességét - igazán értékelem, így aztán elhatároztuk, hogy elmegyünk a családdal, de ezt majd csak úgy találomra, ismeretlenül és nem meghívásra tesszük. Végül is így az igazi :) ! Sok sikert kívánunk!

mugeot 2014.08.15. 20:59:56

@Betkó: Kedves Betkó!
Köszönöm a hozzászólását és a véleményét! Annak külön örülök, hogy ezt mint szakmabeli tette meg! Üdvözlettel, Mugeot
süti beállítások módosítása