Tom Yum Bistro, Budapest - gasztro teszt, 2015.január
2015. január 25. írta: mugeot

Tom Yum Bistro, Budapest - gasztro teszt, 2015.január

Tom Yum Bistro, 1095 Budapest, Soroksári út 10.

Minden településnek, városrésznek, így a Boráros térnek is jót tesz, ha olyan létesítménnyel gazdagodik, ami működésével, megjelenésével képes emelni a környezet színvonalán. Ebből a szempontból kész szerencse, hogy a Tom Yum Bistro itt nyitott meg.

image_206.jpg

Figyelemfelkeltő a portál és a belső design is inkább elegáns, azt hinné az emberfia, hogy valamilyen előkelőbb étterembe lépett. De nem, mert kiderül, hogy itt bizony a pultnál lehet rendelni és az ételért is magunknak kell elfáradni, amit aztán a logózott, üvegfelületű asztaloknál lehet elfogyasztani. Érdekesen keverednek a stílusok, mert a minimalista arany és barna színű, nagyon szögletes belsőhöz, menzai (ejtsd menzai) műanyag tálca és félliteres műanyag palackos üdítők társulhatnak (ez utóbbiak egyébként igen baráti, 300 Ft-körüli áron).

A személyzettel minimális a kontaktus. A pult mögötti rendelésfelvevő hölgy gyors, közepesen kedves és még láthatóan nem ismer minden ételt és összetevőt. Első kérdésünkre, hogy mi a galanga nem is tudja a választ (a megfejtést lásd a cikk végén), szerencsére kollégája felkészültebb. Ennek megfelelően inkább magunkra vagyunk utalva a választásnál. Az étlap és rajta az ételek fotói elég nagyok, a fogások alapösszetevői pedig fel vannak tüntetve. Az külön segítség, hogy az ételeket betüvel és számmal jelölik, így nem kell bajlódni a szavak helyes kiejtésével. Elég például csak annyit mondani, hogy L1 vagy T2.

image_205.jpg

Ez megváltás a magunkfajtának, bár kétségtelen, hogy így soha nem fogjuk rendesen megtanulni és kimondani az ételek neveit. A személyzet másik fele, a thai szakácsnők, az üvegfallal elválasztott látványkonyha mögött serénykednek.

image_204.jpg

A rendelés útját és az elkészítés időtartamát a kapott kód alapján, egy TV-n lehet nyomon követni és ha megszólal a szignál már lehet is érte menni. Szóval kevés az interakció lehetősége, de ez nem is baj, mert összességében ez az egység inkább egy gyorsétterem vagy új fogalomként gyorsbistro, ahol a gyorsaság csak akkor tartható fent, ha nem szöszmötölnek sokat sem a vendégek, sem a személyzet. Ezt pedig nem hátrányként jegyezzük meg az egység esetében, hanem inkább előnyként. Rendelésünk az alapételekre korlátozódik, mert ha ezeket jól, megfelelő alázattal készítik el, akkor nagyobb lesz majd a bizalmunk a többi tétel felé is. Tehát tavaszi tekercs, Tom Yum leves csirkével és Vega Pad Thai.

A tavaszi tekercs olyan étel amit mindig kipróbálunk, de igazából soha nem okoz semmilyen hatást.

image_201.jpg

Az étlap szerint ebben is több összetevő van, de mi csak az olajos forró tésztát érezzük, a csirkét csak látjuk. Az édes chili szósz valószínűleg nem házi (ha nem így van, akkor elnézést a feltételezésért), egyen ízű. A tekercs nyilvánvalóan jobb lehetne, ha valamilyen karakteres, helyben készült szószt kaphatnánk hozzá.

A leves nagyon finom és izgalmas. Ropogósak a zöldségek, negyedeltek a gombafejek. Talán egy picivel savanykásabb a kelleténél, de ezt csak az utolsó harmadnál érezzük igazán. Szép fogás, megéri érte visszajönni! 

image_202.jpg

A Pad Thai nem kiváló, de jó.

image_203.jpg

Elsőre harmónikus és kellemes az ízhatás, különösebb meglepetés nélkül. Miközben nyeljük a tésztát azon gondolkodunk, hogy voltaképpen a harmóniát az unalomtól nem sok választhatja el. Mire végül eldöntenénk, hogy melyik fogalom illik leginkább erre a tételre, az utolsó falat is elfogy a tányérról. Ez jó jel!

A felsorolt tételek alapján, 3370 Ft-ot fizetünk (1 előétel, 1 leves, 1 főétel). Ez az összeg elsőre soknak is tűnhet, viszont az adagok nagyok, így a 3 fogás együtt, még egy éhes felnőttnek is sok lehet. Éppen ezért érdemes lenne menüket kialakítani, akár kisebb adag ételekkel, italokkal.

Összefoglalva: Látszik, hogy a hely még a beüzemelés kezdeti stádiumában van, ugyanakkor már most üde színfoltot jelent a IX.kerület életében. Érzésünk alapján inkább levesben erős a Tom Yum, de nagy csalódás a többi étel esetén sem érheti a vendéget. Ha a jelenlegi gyorsaságot sikerül megtartani és picivel több interakciót/ vendéglátást megvalósítani a vendégekkel, akkor nem csak a környék lakói lesznek majd törzsvendégek.

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 6 (figyelembe véve az üzlet "gyorsbisztro" jellegét)

Étel, ital: 7

Helyszín, atmoszféra: 7

Ár/érték arány : 7

Ízlések és pofonok kategória: Ha erre jársz, beugorhatsz!

ui.: A galanga olyan fűszer, aminek íze leginkább a gyömbérre hasonlít, de annál kevésbé intenzív és kissé citrusos jellegű.

Köszönjük szépen Peti barátunknak, hogy felhívta a helyre a figyelmünket!

A fenti írás egy látogatás tapasztalatai alapján született és mint ilyen, nem tud teljes és 100%-os objektivitású képet adni az adott helyről. Éppen ezért minden építő jellegű vélemény fontos, elsősorban azért, hogy az üzemeltetők a visszajelzések alapján jobban tudják a vállakozásukat vezetni. Ezzel pedig mindannyian csak jól járhatunk, úgyhogy tisztelettel várjuk a véleményeket!

Követhetsz minket itt vagy a facebook-on is!

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr267106639

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása