A zöld urai - Kerekes pince, Balatonalmádi - gasztro teszt
2016. július 16. írta: mugeot

A zöld urai - Kerekes pince, Balatonalmádi - gasztro teszt

Kerekes pince, Balatonalmádi, Vödörvölgyi út 20. – gasztro teszt és kritika

Szinte mindig ugyanazokról a balatoni helyekről olvasgathatunk hétről-hétre, ezen a nyáron is. Jó-jó, van egy két új játékos, de akkor is. Persze az egységek többsége tényleg úttörő a maga nemében, vagy akár azon túl is, de a nagy hype-ot még mindig el lehet érni akárcsak azzal, ha valaki tisztességesen működteti a vállalkozását. Bárhogy is van, mindegyikért jár a respekt! Szóval úgy döntöttünk, hogy felkerekedünk és megnézünk 1-2, a helyiek által ajánlott helyet.

Balatonalmádiban, távol a tótól a „hegyen”, girbegurba úton jutunk el a Kerekes pincéhez. Logó van, a design alakulgat, érződik némi marketing és látszik, hogy honnan indul a hely és merre tart.

bejarat.JPG

Addig is, amíg odaér, segít a természet, mert a pince fekvése több mint ideális. A tó ugyan nem látszik, de elég a tudat, hogy ott van a hegy mögött. Körbevesznek a szőlőtőkék, az erdő, a rengeteg nyugtató zöld, már önmagában regenerál, és persze a kerthelyiségben ott az elmaradhatatlan diófa.

zold.JPG

pince.JPG

Kicsit mégis elunva az elunhatatlant, tovább nézelődünk és van mit, mert a „látványkonyhaszerűség” sok mindent elárul, merész nyitottságot mutat a tulajok részéről és nagyon jó, hogy simán lehet pár szót váltani a szakáccsal. A közvetlenség udvariassággal párosul és ez jellemző a személyzet minden tagjára még akkor is, ha néha-néha becsúszik egy kis modorosság, de ez legyen a legnagyobb baj. A közvetlenség simán átragad a vendégekre is, akik így otthonosan érzik magukat, és jé…, megvalósul a vendéglátás! Remek, utólag is köszönjük!

Az étlap szűk, nem bonyolult, passzol a helyhez. Az persze fura, hogy ilyen közel a Balatonhoz lazac és pisztráng van a kínálatban, de mit lehet tenni, ha nincs balatoni halászat…

etlap_1.JPG

etlap_2.JPG

Gyorsan rendelünk, ami nem igazán jellemző ránk, és amíg várunk a főételekre, az előétel mellé elkortyolgatjuk a pince saját italait. A bodza szörp finom, de ha menták lennénk, nem így szeretnénk végezni. Valószínűleg viccből van benne ez a pár levélke, mert másnak nem tudjuk felfogni. Nem túl gusztusos...

bodza.JPG

A házi törköly nagyon ott van, a ház rozéja kellemes, bár egy kicsit felejthető. Ugyanakkor a képet és a látványvilágot enyhén beárnyékolja, hogy egy ilyen otromba szódáspalack landol az asztalon. (És mostantól elnézést kérünk mindenkitől, még magunktól is, de legfőképp a tulajoktól, a gyatra minőségű képekért! Bízunk benne, hogy a szöveg kellőképpen kiegészíti a képek hiányosságait!)

image_46.jpeg

A kecskesajtos pirítós nem kifejezetten szép, kicsit fura a zöldes szín, de ízre nem rossz. Ha a kenyér job lenne, sokat tehetne hozzá a fogáshoz.

kecske.JPG

Nem kell sokat várnunk a főételekre sem. A szarvas pörkölt hibátlan, sűrű a szaft, puha a hús, a dödölle, pedig egyszerűen „csak” nagyon finom. Analizálhatnánk, de nincs értelme, egyszerűségében nagyszerű. Boldogság! Gratulálunk!

image_45.jpeg

A grillezett pisztráng már nem ennyire jó, sótlan, ami alapvető hiba a halaknál (is), mert nem lehet utólag az ételt helyrehozni. Kár érte, kicsit szomorkodunk...

image_47.jpeg

A házi meggyes pite utolsó adagja a szomszéd asztalon landol, és látva a termetes gyümölcsdarabokat, már nem csak kicsit szomorkodunk, de kifejezetten irigykedünk és bosszúsak vagyunk. Tudjuk, hogy nehéz menedzselni egy konyhát, de ahol 2 desszert van eredetileg az étlapon, ott azért legyen mindig mindkettő – légyszi! Marad tehát a székely túrófánk, ami ha nem is kiemelkedő, de jó.

Árazás: Tökmagos-kecskesajtos pirítós: 950 Ft. Vörösboros szarvas pörkölt dödöllével 2900 Ft. Pisztráng burgonyával és salátával: 2500 Ft. Székely túrófánk lekvárral: 650 Ft.

Összefoglalva: Remek környezet, fiatalos és közvetlen felszolgálás és néhány apróbb hiba, amik kicsivel több figyelemmel simán elkerülhetőek lennének. A konyha inkább jó, mint közepes, időnként egészen kiemelkedő fogásokkal. A Kerekes pince még messze nem egy kiforrott „vendéglátó produktum”, de talán éppen ezért nagyon szerethető. Ez pedig olyan kincs, ami a sok, nagyra becsült üzletnek már nem adatik meg, vagy nem is adatott meg soha. Látszik a fejlődés iránya és ez jó, ugyanakkor bízunk benne, hogy sikerül a szerethetőséget is megtartani, mert ez fogja elsősorban megkülönböztetni a hasonló adottságokkal bíró helyektől.

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 7

Étel, ital: 6

Helyszín, atmoszféra: 9

Ár/érték arány: 7

Ízlések és pofonok kategória: Visszatérésre érdemes!

A fenti írás egy látogatás tapasztalatai alapján született, és mint ilyen, nem tud teljes és 100%-os objektivitású képet adni az adott helyről. Éppen ezért minden építő jellegű vélemény fontos, elsősorban azért, hogy az üzemeltetők a visszajelzések alapján, jobban tudják a vállalkozásukat vezetni. Ezzel pedig mindannyian csak jól járhatunk, úgyhogy tisztelettel várjuk a véleményeket!

Követhetsz minket itt vagy a Facebook-on is!

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr878893262

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása