Le Taste - az ízbár, Budapest - gasztro teszt, 2014 január
2014. február 01. írta: mugeot

Le Taste - az ízbár, Budapest - gasztro teszt, 2014 január

Le Taste - az ízbár, Budapest - gasztro / étterem teszt és kritika

Dráma. Ez a szó jut először eszembe a Le Taste esetében. Hogy mi okozza ezt az érzést, azt viszonylag könnyű megfogalmazni: amit a hely képviselni szeretne, nincs arányban azzal, amit valójában adni is tud.

Budapest, Wesselényi utca, péntek, kora délután. A hely portálja roppant barátságos, megfelel a jelenlegi trendeknek és ki is fejezi azt, amit a hirdet magáról. Egy csipetnyi Franciaország. Az ablakban frissnek tűnő péksütemények hivogatnak befelé.

image_9.jpg

A hely belülről picike, éppen le tud ülni pár ember a falak mellett kialakított könyöklőkhöz. Az egész pult és a konyha nyitott, láthatóvá téve minden folyamatot. Ez több szempontból is jó lehet: nem unatkozol addig amíg megkapod a rendelésed, másfelől bizalmat ébreszt benned azzal, hogy nincs takargatnivaló.

Pedig lenne mit, mert az a jóhiszemű igyekezet (póriasabban mondva esetlenkedés) ami a pult mögött álló, egyébként roppant segítőkész, de bátortalan fiatalembert jellemezte (a szintén franciás - jelentsen ez bármit- küllemén túl), azt mutatta, hogy vagy ez volt az első munkanapja, vagy nincs vendéglátós gyakorlata, vagy nincsenek még jól kialakítva a folyamatok.

Az aznapi menü már elfogyott, így egyetlen lehetőségként, a csábítóan hangzó "lencse leves pármai sonkával"-t választottam, főételnek pedig a hely büszkeségét, a borjúragus lepényt.

A levest a trendeknek megfelelően papírpohárban kaptam. Ízre nem kiemelkedő és a túlzott ecetadagolásnak köszönhetően közepes, "munkahelyi étkezde" színvonalat hozott. A pármai sonkát láttam ugyan többször is felbukkani, de ízre nem éreztem.

image_8.jpg

A lepényt, egy croissant-al együtt, elvitelre kértem és kb. 20 perc elteltével bizakodva nyitottam ki a dobozt, de bár ne tettem volna. Óva intek mindenkit, hogy ezt utánam tegye! Hogy miért, hát ezért:

image_10.jpg

image_11.jpg

A ragu nem elég sűrű, mi több híg, így szétáztatta a lepényt. Az egy dolog, hogy így nem dekoratív az étel, de enni sem kellemes ės valószínűleg hasonló lett volna az élmény, ha helyben és frissen fogyasztom el. De ez még mindig a kisebb problėma, mert az íze rosszabb, mint a külleme. Nem is tudom meghatározni az ízhatást, talán legjobban a konyhakészen kapható öntetekre hasonlít. Fájdalom, de meg sem tudtam enni. Megkóstoltattam mással is, de nem lett jobb a vélemény, sőt.

Utolsó reményként elővettem a croissant. A súlyából már sejteni lehetett, hogy ez sem lesz az, aminek lennie kellene. Nem könnyed és elegáns mint egy igazi croissant, hanem pont olyan mint egy kroászan. Tömör, semleges, már-már liszt ízű. Egyes.

image_12.jpg

Összefoglalva. Kellemes kifőzde, ami friss alapanyagokkal és jó elgondolásokkal próbál működni. A személyzet kedves és figyelmes, de kevésbé rutinos (bár talán ez nem is baj, mert őszintén törekszik arra, hogy jobb lehessen). Az ételek kivitelezésében bőven van mit javítani, főként ha "az ízbár"-nak hívják magukat. Azoknak akik szeretnek próbálkozni (pl.jómagam), azoknak mindenképpen érdemes többször is visszatérni és a személyzet őszinteségét, jobbító szándékú visszajelzésekkel is meghálálni, hátha az lesz egyszer a "La taste - az ízbár", ami lenni szeretne.

Értékelés (1-10)
Pincérek, vendéglátás: 8
Étel, ital: 2
Helyszín, atmoszféra: 8
Ár/érték arány : 3

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr805793418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a1s 2014.02.07. 20:41:32

A croissant-t még csak-csak magvajaznám, de a lepény valóban durván néz ki!
süti beállítások módosítása