Soupway leves, Budapest - gasztro teszt, 2014
2014. szeptember 01. írta: mugeot

Soupway leves, Budapest - gasztro teszt, 2014

Soupway leves - 1111 Budapest Karinthy Frigyes út 18. - gasztro / étterem teszt és kritika

Nemcsak Pesten, de Budán is van ám levesező, ami a jól bevált "leves papírpohárban" és grillezett bagett vonalat követi.

image_75.jpg

Többször betértem már a helyre, elsősorban azért, mert egyszerű és kellemes a design, a személyzet pedig nagyon kedves. Általában maguk a szakácsok szolgálnak ki és mint ilyenek kíváncsiak is a véleményekre. Könnyen kialakul a szimpátia és a kétirányú kommunikáció, vendéget megfogni pedig könnyebben lehet így (nagyon ügyesen viszik tovább a stílust a facebook oldalukon is, például a napi menük ajánlásánál). Ezek mellett az étel majdhogynem másodlagos. Ezzel pedig össze is foglaltam a véleményem, de azért tessék csak tovább olvasni!

Nézzük a leveseket, mert azokkal nagyon szeretnek kísérletezni. Még február környékén kóstoltam a diólevest. Az első kanál után, azt gondoltam, hogy leves ennyire csúnya és fura ízű (már-már rossz) nem lehet. Döbbenten néztem a pohárba és gyorsan ettem még egy kanállal, de továbbra sem tudtam dönteni. És ez így ment addig, amíg elfogyott az étel. Most sem tudom, hogy a dióleves katasztrófa volt-e vagy zseniális kísérlet.

Pár hónappal később ismét kipróbáltunk pár krémlevest: citromfűves zöldborsót, petrezselymes burgonyát és fokhagymás spenótot. Érdekes, hogy inkább azt éreztük mintha főzeléket ennénk, nem pedig levest, pedig az állaguk nem volt túl sűrű, sőt. Az ízeket nézve elsőre a zöldség dominált bennük és ez nagyon jó! Ahogy hült a leves, egyre inkább a sós íz került előtérbe, így a só adagolásán lehetne kicsit finomítani. Az ötödik-hatodik kanál után egyszerre gondolkodtunk el azon, hogy vajon miből készülhetett az alaplé, mert mindegyik leves utóíze túlzottan és hasonlóan markáns. A három tétel közül a burgonya leves emelkedett ki, kellemesen savanykás ízével! Gratula érte!

image_76.jpg

A bagettek közül a "Szerb"-re (pljeskavica, ajvár, paradicsom, uborka), a "Ciao Italia"-ra (zöld pesto, tiroli sonka, mozzarella, paradicsom, rukkola) és a "Csirminátor"-ra (majonéz, pirított bacon, fűszeres csirkemell, cheddar sajt, paradicsom, jégsaláta) esett a választásunk. A szendvicsek pont megfelelően grillezve érkeztek. Ízhatásuk kellemes, ehhez hozzájárult az is, hogy a bagettek magvasak. A "Szerb" esetében a hagyma, talán szerencsésebb választás lenne, mint a grillezés miatt meleg kígyóuborka. Ez utóbbi alapjáraton képes elrontani bármit, szerencsére itt nem annyira zavaró. A "Ciao Italia" rendben van, bár a sonka eredendően nagyon vékony és hiába a füstölés, a bagett vastagsága miatt az íze alig érezhető. A "Csirminátor",  amitől sokat vártunk, sajnos borzasztóan sós volt. Kár érte!

image_73.jpg

Desszertnek az alábbi készítményt választottuk. Na mi lehet ez? 

image_74.jpg

Az nyert, aki a paleo áfonyás muffinra tippelt. Az íze meglepően jó, de a külleme...hát.... A szépség persze relatív, de a határai azért felismerhetőek. Érdemes lenne egy másik süteményes formát választani, hogy gusztusosabb legyen a desszert.

Az árazás nagyon baráti, egy leves 490 Ft, a normál bagettek 720-820 Ft, a fél bagettek 400-460 Ft. De van levesből és szendvicsből álló menü is (Kérhető akár kis adag, ez esetben fél bagett jár a leves mellé. Ebédre pont elég 850-940 Ft-ért.)

Összefoglalva: Olyan hely a Soupway, ahol a nagyon barátságos és nyitott személyzet, képes az új vendéget is  ismerősként kezelni. A menü terén a kísérletező kedv és a fantázia uralkodik. Ha a kivitelezés csak egy picivel lenne jobb (a mostani jónál), akkor a Soupway nemcsak szimpatikus, de megkerülhetetlen résztvevője lehetne a budai "street-food gasztronómiának". Mi drukkolunk nekik!

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 10

Étel, ital: 6 (a túlzott sóhasználat miatt, ami lehet, hogy csak pillanatnyi állapot)

Helyszín, atmoszféra: 7

Ár/érték arány : 7

Ízlések és pofonok kategória: visszatérésre érdemes

A fenti írás ugyan több látogatás tapasztalatai alapján született, de még így sem tud teljes és 100%-os objektivitású képet adni az adott helyről. Éppen ezért minden építő jellegű vélemény fontos, elsősorban azért, hogy az üzemeltetők a visszajelzések alapján jobban tudják a vállakozásukat vezetni. Ezzel pedig mindannyian csak jól járhatunk, úgyhogy tisztelettel várom a véleményeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr226657331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

simi1984 2014.09.16. 15:18:28

A kerületben lakom, pont megtaláltam jómultkor az indexen a cikket, gondoltam benézek, ha már közel van.
a kaja ízlett, de a két felszolgáló hölgy folyamatosan röhögcsélt, egymással beszélték hogy ,,milyen fos " és ,,milyen szar" ez meg az (szó szerint), ami egy vendéglátóhelyen nem igazán szimpatikus, így elvette a kedvemet az egésztől.
evés közben az ember nem szívesen hallgat különböző nem étvágygerjesztő dolgokat. lehet hogy erre jobban oda kéne figyelni.