W35 Buda - Tex-Mex étterem - gasztro teszt, 2015.február
2015. február 23. írta: mugeot

W35 Buda - Tex-Mex étterem - gasztro teszt, 2015.február

W35 Buda – Budapest, XI. Karinthy Frigyes út 18. - gasztro teszt és kritika

Budán, a Karinthy Frigyes úton, három remek hely is van egymás mellett. A Soupway levesekben és grill bagettekben erős (róluk írtunk már korábban). A Donut Library-t azért tiszteljük, mert képesek kihozni a fánkból a lehető legtöbbet. A W35 közvetlenül a Soupway mellett nyitotta meg budai üzletét. Hogy mennyire örül ennek a Soupway azt nem tudjuk (bár más a stílus, az árazásról nem is beszélve), de a sokszínűség jót tesz az utcának, a nagyérdeműnek és bízunk benne, hogy összességében mindegyik üzletnek!

Jól sikerült a portál, aktívan hívogat mindenkit befelé!

image_229.jpg

Bent a gyorséttermekre emlékeztető design és tisztaság fogad. Minden letisztult, világos, felesleges flancnak semmi nyoma, de mégis sikerült elérni, hogy a hely ne csak a funkcionalitásról szóljon. Ez elsősorban talán annak köszönhető, hogy a vendégtér maga kicsi, egyszerre talán tizenketten tudnak leülni, illetve annak, hogy van felszolgálás. A felszolgáló fiatalember udvarias, nem tolakodó, sőt talán egy kicsit visszafogott, de ez nem feltétlenül baj. Tud mesélni a helyről és az ételekről, ezzel segíti a választást. Ajánlani ugyan magától nem ajánl, de a kérdésekre őszintén válaszol, és minden vendégre figyel. Utólag is köszönjük neki a figyelmességét!

Az étlap nem túl hosszú és könnyen értelmezhető. Levesek, burgerek (kacsa és bárány is!), quesadillák, chilik, illetve van néhány egyéb specialitás és desszert is. Az ételek, szószok majdnem mindegyike helyben, vagy a pesti főhadiszálláson készül. Az adagok nem kicsik, egy fogás elegendő egy embernek. Talán ez magyarázza azt, hogy nincs több tételt tartalmazó menü (ami a hasonló helyeken megszokott és talán el is várt). Ez nem feltétlenül baj, de az inkább, hogy nincs az étlapon külön ajánlat gyermekeknek.

A „Chilis kukorica-krémleves” bacon chips-el és tortilla chips-el érkezik (680 Ft.). A kukorica édes ízét remekül ellenpontozza a chili, a bacon pedig nagyon jól megy hozzá.

image_227.jpg

A „Classic burger” (marhahús, majonéz alapú házi burgerszósz, saláta, salátahagyma, paradicsom, paradicsomlekváros cheddarkrém, bacon) gyömbéres coleslaw-val és libazsírban sült burgonyával, szépen van tálalva (1590 Ft).

image_224.jpg

A buci textúrája ugyan jó, inkább zsemleszerű, viszont érződik rajta az élesztő illata, ez pedig nem túl kellemes. A hús fűszerezése erőteljes és sajnos pont elnyomja a marha ízét, ami egyébként jól van megsütve, nincs kiszárítva. A többi összetevő kellemes, így összességében a burger tisztességes munkának mondható. A coleslaw lilakáposztából készült. Nem ezt vártuk, de el kell ismernünk, hogy finom. Ugyanez igaz a burgonyára, bár véleményünk szerint a klasszikus sült krumpli, jobban passzol a hamburgerekhez.

A „Csípős csirkeszárnyak ” (12 db csirkeszárny, roquefort mártás, angol zeller, sárgarépa frissen sült bagett – 1390 Ft.), egyszerű és frissítő fogás. A csirke fűszerezésénél nem estek túlzásokba, pont annyira csípős a hús, hogy érezni lehessen a többi ízt is. Ezt viszont nem lehet elmondani a roquefort mártásra, mert az túlzottan intenzív, már-már brutális. Nem lenne baj külön a mártással, de így, a fogás részeként, nem tudjuk hova tenni.

image_228.jpg

A „Csirkés quesadilla” (1290 Ft.) tisztességes adag. A tálalás grandiózus, megítélésében nincs közöttünk egyetértés.

image_226.jpg

Egyikünk szerint szép színes, de túl sok és jobb lenne, ha a szószok/krémek külön-külön lennének tálalva. Másikunk szerint úgy jó, ahogy van. Mindkettőben van igazság, de lássuk, hogy mit mondanak erről a fontos kérdésről a kedves olvasók:

A tortilla lap nem gyári - és ezért jár a jó pont - babpürével, sajttal, illetve csirkehússal van összesütve. Ízre nem rossz, de inkább a bab és a fűszerezés dominál. Ugyanakkor az összetevők jellege vagy a sütési mód miatt, a quesadilla kissé szárazra sikeredett. Ezen még a tejföl, a salsa és a guacamole (ez utóbbi kettő igen jó) is csak alig tud segíteni. Lehet, hogy a babpürét érdemes lenne elhagyni…

A specialitások között szerepel a „BBQ oldalas szendvics” (frissen sült bagett, konfitált oldalas, házi bbq szósz, római saláta, gyömbéres coleslaw saláta – 1490 Ft.), amit kötelességünknek érzünk kipróbálni.

image_225.jpg

És milyen jól tesszük, mert ez a szendvics egyszerűen kiemelkedő! A bagett ropog, a hús omlik, a gyömbéres coleslaw - ráadásul így, hogy lilakáposztából készült – pedig sokkal jobban illik ehhez a szendvicshez, mint a burgerhez! Gratulálunk!

Desszertre sajnos most sem maradt energiánk, kapacitásunk, stb., de a túrófánk miatt biztosan vissza fogunk még menni (persze előtte még kipróbáljuk a „Green chili”-t).

Árazás: Nem szoktuk az árakat minősíteni, de tekintve a környezet és az ételek minőségét, illetve az utóbbiak mennyiségét és kiszolgálás színvonalát, összességében elfogadhatónak gondoljuk.

Összefoglalva: Jó hely a W35! Legnagyobb előnye, hogy képes gyorsan, friss és jó minőségű ételekkel a nagyérdeműt kiszolgálni! Az ételek összeállításában és kivitelezésében lehet még javulni, de ezzel együtt is látszik, hogy kiforrott és tudatos koncepcióval rendelkezik, ráadásul képes azt meg is valósítani!

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 8

Étel, ital: 7

Helyszín, atmoszféra: 7

Ár/érték arány: 7

Ízlések és pofonok kategória: Ha erre jársz, ugorj be!

A fenti írás több látogatás tapasztalatai alapján született, de még így sem tud teljes és 100%-os objektivitású képet adni az adott helyről. Minden építő jellegű vélemény fontos, elsősorban azért, hogy az üzemeltetők a visszajelzések alapján, jobban tudják a vállalkozásukat vezetni. Ezzel pedig mindannyian csak jól járhatunk, úgyhogy tisztelettel várjuk a véleményeket!

Követhetsz minket itt vagy a facebook-on is!

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr67205463

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lehmayer Zsolt 2015.03.09. 18:53:43

Eljottem en is a cikked alapjan. A bbq t alasztottam