Isztriai különkiadás - Vrsar 4+1 remek vendéglátóhelye, 2015.július
2015. július 10. írta: mugeot

Isztriai különkiadás - Vrsar 4+1 remek vendéglátóhelye, 2015.július

Vannak helyek, amelyek azonnal képesek az emberfiát rabul ejteni. Az isztriai Porec és Rovinj között fekvő Vrsar pont ilyen. Mondhatnánk, hogy ugyanolyan, mint a többi horvát tengerparti halászfalu, de mégsem. Hogy miért, azt valószínűleg nem érdemes/lehet szavakkal visszaadni, ezért nem is tesszük, inkább arra bátorítunk mindenkit, hogy tapasztalja meg saját maga. Ezt Budapestről indulva röpke, kb. 6 órai autózás után meg is lehet tenni.

image_276.jpg

Mindig kérdés, hogy egy idegen településen hol érdemes enni. Vannak az elkerülhetetlen központi helyek, amik akár jók is lehetnek, de valami fura szabály miatt a legjobbak mégsem itt találhatóak. Így van ez Vrsarban is, ahol az alábbi négy intézményt érdemes lehet megkeresni (a címeket nem is írjuk meg, de így sem lesz nehéz ezeket megtalálni).

Fancita – Olasz tulajdonú étterem, és a helyiek szerint talán a legjobb.

image_268.jpg

A pizzájuk mindenképpen az, de halakban és steak-ben is erős. Rengeteg felszolgáló van, teltház esetén is gyorsak csakúgy, mint a konyha.

image_272.jpg

Srdela – A tulajdonos korábban halpiacon dolgozott, most a családjával üzemelteti roppant tiszta éttermét, amit mi inkább egy nagy teraszos büfének mondanánk. Csak hal és egyéb tengeri herkentyűkből készült fogások vannak az étlapon. A legfőbb alapanyagok többségét a helyi halászoktól frissen szerzik be. Nem nagyon lehet a választással melléfogni, de a különböző halas tészták és nudlik is baromi jók.

La Contadinella – Érdekes, hogy a Vrsar-ba vezető úton, rengeteg helyen árulnak frissen sült malacot, de a településen csak két helyen. A La Contadinella az óváros szélén, közvetlenül a kemping bejárata mellett található.

image_271.jpg

A hirdetőtábla akár turistariogató is lehet, de mégis arról árulkodik, hogy költenek a marketingre. Szépen karbantartott az étterem, de még az étlap is – sehol egy gyűrődés, pecsét rajta. A pizza ugyan nem olyan jó, mint a Fancitában, de a malac remekül megsütött, omlós és hatalmas, majd´ félkilós adag.

image_269.jpg

Rotoba bistro – Közvetlenül az előző étterem mellett fekszik, de úgy látszik, jól megvannak együtt. Amiért írunk róluk az a személyzet, mert mindegyikük roppant kedves és ugye ez is fontos eleme a vendéglátásnak, ráadásul van egy nagyon aprócska játszótér is a gyerekeknek. Az ételek ugyan nem annyira kiemelkedőek, de az isztriai specialitásként megjelölt paradicsomos, marhahúsos nudli kiváló!

l´Angélique café – A templom tövében található kis kávézónak nem csak remek, organikus termesztésből származó kávéja és csodálatos házi készítésű süteményei vannak, hanem különleges atmoszférája is.

image_273.jpg

Aki leül a teraszra, az valamiért nem is akar továbbmenni. Kilátás nincs, csak az ódon falak, meg felfelé tekintve a spiritualitás.

image_274.jpg

Általános észrevételek, amelyek nem csak az előbb említett helyekre is igazak. A felszolgálók mindenhol, majdhogynem ugyanazon a szinten figyelmesek, kedvesek és már-már proaktívak az ajánlás terén is, ráadásul a következő alkalommal azonnal ismerősként köszöntenek (Mindez nem lenne nagy dolog, de mi ilyet Magyarországon igazából csak egy helyen tapasztaltunk eddig (Johnny´s Bistro, Diósd – ezért is írtunk korábban elég szépeket róluk)). A legtöbb étteremben „jár” a rakija – igaz eléggé változó minőségben. Az ételek árazása alig különbözik a hazai, hasonló színvonalú helyekétől (persze inkább felfelé). A calamari jellemzően nem az Adriából származik. Amennyire odafigyelnek az ételek tálalására, annyira nem érdekli őket az italok felszolgálása. Sőt, totál káosz van. Sörös pohárba az üdítő, Favoritos korsóba az Ozujsko, üveges és műanyag palackos üdítők egyszerre a választékban, stb., de tudjuk be ezt délies mókázásnak.

Összefoglalva: Vrsar elképesztően hangulatos település. Csendben megbújik a „nagy nevek”, mint pl. Rovinj árnyékában, ugyanakkor semmivel sem ad kevesebbet ezeknél. Kulináris fellegvárnak azért nem neveznénk, de jó néhány helyen több, mint tisztességes konyhát működtetnek, amit igazi vendéglátással emelnek jóval az átlag fölé. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr387616328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zanzibar 2015.07.13. 13:40:16

Idén június közepén töltöttünk el egy hetet Vrsarban, csodás volt!
Örültem a posztnak. Ajánlom a magyar hajóztató csapatot is a kikötőben, nagyon kedvesek, segítőkészek. Nekünk ők ajánlották a Fancita-t.
A fagyizók közül a sétányon a hotelekhez közeli a legjobb.
Érdemes megnézni 21 h körül a halászhajók kiparkolását is a kikötőből, nagyon vicces, és jópofa.
Ha ott / a közelben valahol van Fischerfest arra érdemes kimenni, ha valaki szereti a tengeri herkentyűket és a jó hangulatot.
Több partszakasz van, a kikötő túli, kemping felöli széldédett, kisebb öblökből álló. Sétálni és fürödni is nagyon hangulatos.
Lehet, hogy júliusban / augusztusban nagy a nyüzsi, de júniusban szívből ajánlom mindenkinek a helyet. Olyan ott nyaralni, mint egy 70-es évekbeli olasz tengerparti vígjáték szereplőjének lenni.

bl4ze 2016.03.01. 14:21:44

Jó pár éve sikerült (sajnos?) Porec-ben foglalni szállást, mely csalódás volt minden téren. Sokat jártunk át vacsorázni Vrsar-ba mi is, sok jó hely volt. Az italok emlékeim szerint mindenhol kiugróan drágák voltak, kiszolgálás mindenhol 5*
süti beállítások módosítása