Ürömi Hütte, Üröm - gasztro teszt, 2014. október
2014. október 17. írta: mugeot

Ürömi Hütte, Üröm - gasztro teszt, 2014. október

Ürömi Hütte, 2096, Üröm, Rókahegyi út 1000/10 - gasztro teszt és kritika

"12 órán keresztül főtt, bitangjó vasárnapi húsleves" ezek a szavak olvashatóak a Hütte honlapján és ez már önmagában is felhívás egy keringőre.

Első tánc/látogatás:

Ott van a hely ahol egy hüttének lennie kell, azaz egy domboldalon. Külsőre egy kicsit "vásári" a hangulata, nem annyira hívogató. Ha nem tudnám, hogy mit keresek, biztosan nem állnék meg.

image_100.jpg

A belső viszont ennek pont az ellentéte, kellemesen belakott, vidám.

image_101.jpg

image_105.jpg

Úgy érzem otthon vagyok, és ezt gondolhatják minden vendégről, mert a mellékhelységben, ez a cetli igazított el a tennivalókban. Nem túl elegáns, de biztosan hatékony megoldás.

image_103.jpg

Nincs túl sok vendég, csak pár asztal foglalt így vasárnap kora délután, de a felszolgálók hihetetlenül pörögnek. Semmi udvariatlanság, néha mosoly, kérdés esetén gyors válasz, de ajánlásban most sincs részünk. Marad tehát az étlap, ami könnyen áttekinthető, nem terjengős és megfelel a jelen trendjének, azaz kellően szűk ahhoz, hogy az állandó kínálatot folyamatosan frissíteni lehessen szezonális ajánlatokkal. ( azért a gyermekeknek lehetne a nutellás-mascarponés pizzán kívül, még több ajánlat). Így lehet az, hogy noha a húslevest és a pizzát jöttünk kipróbálni, megkóstoljuk még a Racka burgert is.

A leves, talán pont a bevezetőben írt felfokozott várakozásom miatt, enyhe csalódást okoz. Alapvetően finom, jellegzetesen húsleves ízű, de valahogy nem annyira kiemelkedő. Kissé zsíros a teteje, a hús viszont puhán omlós. 

image_106.jpg A sonkás pizza egy hatalmas fatálon érkezik és összességében jónak mondható. Tésztája remek, vékony és ropogós. Talán a legjobb azok közül, amik nem fatüzeléses kemencében készülnek! A feltét nem okoz ekkora örömöt, nem rossz, de nem is kiemelkedő. Próbaképpen kérünk ketchup-öt és azt is kapunk, iparit. Nem fordulunk tőle magunkba, de valamilyen házi megoldás jobban illene a konyha teljesítményéhez.

image_107.jpg

És akkor jöjjön a Racka burger, amit egy fa vágódeszkán vagy hasonlón tálalnak. Nagyon jól néz ki az egész, mégis a fatányér ébreszt némi kételyt, mert elképzelni sem tudom, hogyan lehet tisztességesen elmosni az ilyen eszközöket. Szerencsére a burger gyorsan magára vonja a figyelmemet, mert külleme lenyűgöző és izgalmas.

image_99.jpg

A húspogácsa nem égett, szaftos, kellemes fűszerezésű. Nagyon jó ötlet a szendvicsben a káposzta, amihez remekül megy a számomra nehezen beazonosítható, fehér (talán joghurtos) öntet és a rukkola. A buci, inkább cipó, túlzottan nagy, tömör és így súlyos. Sőt, az egész szendvics nehéz és tényleg kellemetlen úgy tartani, hogy közben jobbra-balra csöpög belőle a szósz. Jó tehát az elgondolás, a bucin viszont érdemes lenne változtatni! 

A számla összege a felsorolt tételek alapján 6280 Ft. (1 leves, 2 főétel, 1 ásványvíz, 1 házi barackos jeges tea, ami egyébként tényleg remek!)

Második tánc/felvonás:

Környezet, felszolgálás minősége ugyanaz, de hatalmas jópont jár azért, mert a felszolgálók ismerősként köszöntenek. Ritka az ilyen mint a Racka burger, ami már nincs is a választékban. Sonkás rukkolás pizzát, csirkés quesadillast és créme brullée-t választunk.

A pizza egyszerűen remek, a tésztájával most sem tudunk betelni és a feltétek is ( speck sonka, szárított paradicsom, mozzarella) megfelelő arányban, ízben vannak jelen!

A quesadillas sajnos felejthető. Nem arról van szó, hogy rossz, pusztán csak középszerű. Ráadásul kicsit ront az ízhatáson, hogy a sütés után apróbb koksz darabkák maradtak a tésztán. Sajnos keserű ízük jobban érezhető a csirke és a tészta semleges íze miatt. Talán jobb lenne teljesen száraz serpenyőben sütni..... A hozzá tálalt saláta nem sok pluszt ad, egy kis markáns ízű zöld, pl. koriander, jobban feldobná az egész ételt.

image_108.jpg

A créme brullée hatalmas élményt okoz! Nagyon finom, nem gejl, kellemesen madagaszkári vaníliás (ahogy azt az étlap is írja)! Gratulálunk!

image_109.jpg

A számla végösszege a felsorolt tételek alapján 5760 Ft (2 főétel, 1 desszert, 1 ásványvíz, 1 házi jegestea).

Összefoglalva: Kellemes, laza hely a Hütte, érdekes ételkombinációkkal, kísérletező konyhával és egy picit "gépies", de gyors és hatékony személyzettel. Apróbb javaslatokat lehetne tenni, de minek, mert a hely így jó ahogy van! 

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 8

Étel, ital: 7

Helyszín, atmoszféra: 9

Ár/érték arány : 8

Ízlések és pofonok kategória: visszatérésre érdemes

ui.: Azért két apróbb javaslatot mégis tennénk: jó lenne ha a húsleves nem csak vasárnap lenne, illetve az egyébként remek honlapon is érdemes lenne frissíteni és megfelelő helyre írni az üdítőitalokat.).

A fenti írás két látogatás tapasztalatai alapján született és mint ilyen, nem tud teljes és 100%-os objektivitású képet adni az adott helyről. Éppen ezért minden építő jellegű vélemény fontos, elsősorban azért, hogy az üzemeltetők a visszajelzések alapján jobban tudják a vállakozásukat vezetni. Ezzel pedig mindannyian csak jól járhatunk, úgyhogy tisztelettel várom a véleményeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr596800791

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása