Funky Pho Street Art Food, Budapest - gasztro teszt
2015. január 06. írta: mugeot

Funky Pho Street Art Food, Budapest - gasztro teszt

Funky Pho, 1066 Budapest, Mozsár u. 7. gasztro teszt és kritika

Régóta szerettük volna megnézni a Funky Pho-t, ami túl azon, hogy szerintünk az egyik legvagányabb étterem névvel büszkélkedik, már számos elismerést is besöpört. Ezt valahogy a tulajdonos - akit egyébként nem ismerünk személyesen - is megérezhette, mert üzent a blogon keresztül és meghívott minket egy evésre. Válaszoltuk, hogy a meghívást köszönettel elfogadjuk, de ha nem bánja inkognitóban maradnánk. Nem bánta, sőt!

image_175.jpg

Általában nem nézzük meg egy adott helyszínnel kapcsolatban a korábbi kritikákat, mert nem szeretnénk, ha ezek befolyásolnának minket a tesztben. Csak hagyjuk, hogy érjenek minket az élmények. Viszont ezután a nyitás után már eleve szimpatikus volt a hozzáállás és ez a véleményünk maradt meg a honlap megnézése után is. Profi a weboldal, képes élményt adni és visszatükrözi azt, amiről és ahogy szól a hely. Könnyű rajta eligazodni, sőt a látogatás előtt ajánlott is, hogy ne "élesben", a rendelésnél kelljen szerencsétlenkedni, bár ez nekünk így is sikerült. Külön jó pont, hogy étrendi útmutató is szerepel a honlapon, mert ez lassan alapelvárás lesz mindenhol. A remek honlap megtekinthető itt:

Vietnami étterem

A portál és a belső design egyébként nem olyan szép, mint amit a honlap alapján vártunk. Nem rossz, de valahogy enyhén elhasználtnak tűnik...

image_176.jpg

Ráadásul a hely alapadottságai miatt - kicsi és hosszúkás alapterület - pillanatok alatt megtelik, mindenki benne van mindenki aurájában. A helyzetet tovább ronthatja, hogy amikor a konyha beindul akkor az olajszag és a pára egészen durva méretet képes ölteni. Ez pedig így télen, amikor nem lehet nyitva az ajtó, nem teremt jó feltételeket a nyugodt fogyasztáshoz. Noha nem jártunk még Vietnámban, de azt hisszük, hogy lehetnek ott ilyen éttermek is - fülledt meleg, pára, sok ember kis helyen -, úgyhogy döntünk: ez így akár autentikus is lehet....

A pultos hölgy láthatóan az ebédidőre és a várható rohamra készül, nem nagyon ér rá velünk foglalkozni. Nem ajánl, nem proaktív, viszont nem is udvariatlan és igyekszik minden kérdésre gyorsan válaszolni. A menü nem terjengős, nem bonyolult, van aktuális ajánlat is, ugyanez igaz az italválasztékra. És végre, itt nem ciki tiszta vizet kérni, mert rajta van az itallapon, 0, azaz nulla Ft-ért. Citrommal is, ugyanennyiért! Az ételek megfogalmazásai hatnak ránk, valahogy mindet kipróbálnánk. Könnyítendő a feladatot rendelünk a kézműves sörök közül kettőt, egy gyümölcs ágyon érlelt fekete sört és egy búzasört. 

image_177.jpg

A fekete sör borzalmas - elsőre. Másodjára is, viszont később kiderül, hogy remekül megy egyik-másik fogáshoz. Ez adja azt az ötletet, hogy a következő étlapváltásnál ajánlatokat lehetne megfogalmazni étel-sör párosításhoz. A búzasör itatja magát, bármelyik kóstolt étel mellé jól megy.

És az ételek...igen, érthetővé válik minden díj. Ha egy szóban kellene megfogalmazni, a frissesség lenne az, amelyik leginkább illik mindegyikre! A pho-k ( egyik marhalábszárral, a másik hátszínnel, mindkét hús hajszálvékonyra vágott és omlós) mégsem tudnak teljesek lenni, mert magukban hordozzák a végtelen kombinációk lehetőségét. És ez nem baj, hanem izgalmas! Ezt tudják a konyhában is, mert például a leves mellé tálalt savanyú répa telitalálat! A levesből egyébként kérhető kis adag is, ami szintén tisztességes mennyiség. A pho tehát remek, az élményt csak az árnyékolja be egy picit, hogy a tányér kissé csorba. Nem szörnyűség, de mégis... 

image_178.jpg

A nyári tekercsek (az egyik tofus, a másik gyömbéres csirkés) önmagukban is finomak, üdék, de a szószok azok, amik naggyá emelik. Mind a mogyorós, mind a citrusos-halszószos remek, ezeket akár kenyérrel is tunkolnánk. 

image_179.jpg

A főételeket, egyenesen a konyháról, maga a szakács hozza ki (A munka hevét, szó szerint keményen magán viselve. Hogy ez mit jelent, abba nem mennénk most bele, de egy konyhán nagyon meleg tud lenni, ennek pedig látható jelei vannak bárkin, aki ott dolgozik...). Mindig megtiszteltetés a részünkre, ha az étel készítőjével találkozhatunk. Most is respektáljuk, hogy a szakács személyesen is vállalja produktumát, azt pedig különösen, hogy látva bizonytalanságunkat, gyorsan elmagyarázza, mi micsoda (zöldfűszerek, szószok) és hogyan érdemes ezeket enni. Köszönet érte, igazi vendéglátásban volt részünk pár percre.

A Banh Xeo ( kókusztejes, kurkumás crépe malaccsászárral) finom, bár leheletnyivel sósabb a kelleténél és itt-ott meg is van kapva. Viszont kókusztej ide, kurkuma oda, a malaccsászár zseniális húzás! 

image_181.jpg

A Mandu (koreai zöldséges batyu sütve és párolva, fekete rizsecetes mártogatóssal) inkább semleges ízű. Az ételekhez tálalt saláta ezen nem segít, viszont a mártogatóssal "életre kel az étel".Összességében mindkét tételből újráznánk még! 

image_180.jpg

Desszert fronton nem nyújt sokat az étterem, egyedül waffel kapható (igen, waffel). Kipróbálni nem tudjuk, mert nem fér belénk több étel, de az igazat megvallva nem is annyira vonz minket (még akkor sem, ha kókuszkrém vagy mangó chutney jár mellé - bár így már nagyobb a kísértés). Hogy miért nem vonz? Talán azért, mert már maga a waffel szó sem illik a koncepcióba. Ettől függetlenül megfogadjuk, hogy a következő látogatáskor kipróbáljuk ezt is, ugyanakkor hisszük, hogy érdemes lehet felvenni az étlapra valamilyen egyszerűbb, autentikusabbnak tűnő desszertet is....

A számla összege a felsorolt tételek alapján 6840 Ft ( 2 kis adag leves, 2 előétel, 2 főétel, 2 sör).

Összefoglalva: Szerencsére nem tökéletes hely a Funky Pho, viszont éppen ezért lehet feszengésmentesen, nagyon izgalmas ételeket enni. Ezt jelzi például az is, hogy az első látogatás után, már aznap este, vissza akartunk menni, még több ételt kipróbálni. Bizonyos dolgokban (pl. étrendi útmutató, vagy a tulajdonosok nyitottsága a vélemények felé) jó pár hely előtt jár, amik miatt a vállalkozás egésze, akár úttörőnek is mondható. Ezzel, de leginkább a remek ételekkel, biztosan beírja magát (vagy már be is írta) nemcsak a mi, de a honi gasztronómia "könyvébe" is.

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 6

Étel, ital: 8

Helyszín, atmoszféra: 7

Ár/érték arány : 8

Ízlések és pofonok kategória: visszatérésre érdemes

A fenti írás egy látogatás tapasztalatai alapján született és mint ilyen nem tud teljes és 100%-os objektivitású képet adni az adott helyről. Éppen ezért minden építő jellegű vélemény fontos, elsősorban azért, hogy az üzemeltetők a visszajelzések alapján jobban tudják a vállakozásukat vezetni. Ezzel pedig mindannyian csak jól járhatunk, úgyhogy tisztelettel várjuk a véleményeket!

Követhetsz minket itt vagy a facebook-on is!

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr227045165

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása