A nagybetűs lángos és a többiek, Dunakeszi - gasztro teszt
2016. február 29. írta: mugeot

A nagybetűs lángos és a többiek, Dunakeszi - gasztro teszt

Lacikonyha-lángos, 2120 Dunakeszi, Fő út 63. – gasztro teszt és kritika

Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer késsel-villával fogunk lángost enni. Hát most ez is bekövetkezett.

Az aprócska üzlet cégérén viccesnek tűnő, de azért mégis komoly vállalás: pecsenye szaküzlet és pörkölt bolt...és persze a lángos.

image_26.jpeg

Ehhez képest a sült és pörkölt ételek száma elenyésző, a legfőbb termék a lángos, amit tényleg nagyon komolyan vesznek, és amivel bátran is kísérleteznek. Az egy dolog, hogy a sokféle feltétnek köszönhetően irgalmatlan nagy a választék, töltött vagy hagyományos formában is, de a „lángos pizza” már önmagában is egy merész húzás, a „lángos burger” pedig már egy másik dimenzió.

image_27.jpeg

Mindezek mellett a „hagyományos” hamburger és hot-dog teljesen feleslegesnek tűnik, mi simán elhagynánk és így legalább kettővel kevesebb A4-es lap lenne a falon.

A menü kiírása nem könnyíti meg a választást, vagy 10 percig próbáljuk felfogni az adathalmazt.

image_25.jpeg

Szerencsére a személyzet, akik a tulajdonosok is egyben, szívesen segítenek. Annyira közvetlenek és kommunikatívak amennyire kell, jó érzékkel veszik fel a vendégek stílusát, látszik, hogy szeretik amit csinálnak, és nagyon hisznek a termékeikben. Ez azért különösen fontos, mert az üzlet kialakításában/megjelenésében vannak még lehetőségek (ki tudja, lehet, hogy be sem mentünk volna, ha kíváncsiságunk és éhségünk nem nagyobb, a ránk jellemző bizalmatlanságnál). Némi, talán nem is túl súlyos ráfordítással, fantáziával esetleg profi tervezővel, a külcsín is felfejlődhetne a tartalomhoz és ez igaz a konyhavezetésre és eszközökre is. De ez így még mindig jobb eset, mintha fordítva lenne, sőt, valamennyire megismerve a tulajokat, hitelesebb is (ami nem jelenti azt, hogy meg kell állni egy szinten, különösen akkor, ha néhány apróbb változtatással is, minőségi ugrást lehetne elérni).

Hosszas molyolás, kérdezősködés után a lángosoknál maradunk és rendelünk egy hagyományos sajtosat, egy csirkemájasat, illetve elvitelre, egy csülkös töltöttet. Elemezgethetnénk napestig a tételeket, de felesleges lenne, mert mindegyik finom. Ennek egyik alapfeltétele, a jó és megfelelő alapanyagok használata, amikről egyébként a tulaj is szívesen és büszkén beszél. Azt azért külön megjegyeznénk, hogy mindegyikre jut finomra vágott petrezselyem, aminek használata már egyre inkább kifelé megy a divatból, itt azonban inkább szórakoztató, mi több, jól is áll a lángosoknak, mert „mintha egészségesebb lenne” érzetet okoz.

image_29.jpeg

A lángosok nem nehezek, nem túl zsírosak. A sajtoson tudjuk leginkább lemérni a tészta minőségét, amibe belekötni szerencsére nem tudunk. A sajt „egyensajt”, de ebben a kategóriában nem is várunk többet.

Teljesen feleslegesen aggódtunk, hogy milyen lesz a csirkemájas lángos a rengeteg feltéttel (csirkemáj, tejföl, sajt, paradicsom, paprika, hagyma). Először is kifejezetten szépnek látjuk a lángost, és ezt még a kék tálca sem tudja beárnyékolni.

image_28.jpeg

Kézben tartani és enni már nem olyan könnyű, néha használjuk az evőeszközöket, de valahogy vissza-visszatértünk a „tépés/szájbagyömöszölés” módszertanára. Az ízek jól működnek együtt, a máj azonban lehetne egy fokkal szaftosabb.

A töltött lángosok nagyon durvák, egy darab kb. fél kiló! Mi egy füstölt csülökkel, sajttal, hegyes erős paprikával, tormával, lilahagymával töltött verziót választunk és elvitelre kérjük. 30 perccel később, többen álljuk körbe a művet! Tekintélyes, ízekkel teli darab, két fő részére is elég lehet, akár ebédre is. Kiválóan megy hozzá a rozé fröccs (is). Köszönjük szépen!

image_24.jpeg

image_23.jpeg

Falatozás közben újra átnézzük a fotókon az étlapokat és elhatározzuk, hogy a következő alkalommal a lángos burgert fogjuk kipróbálni.

Árazás: A három lángosért 2690 Ft-ot fizettünk (Sajtos: 550 Ft. Csirkemájas: 1050 Ft. Csülkös töltött: 1090 Ft.) és egyáltalán nem voltunk elégedetlenek.

Összefoglalva: Lángos témakörben az igazi innovációt, még jó néhány évvel ezelőtt a Pólus Centerben, a Lángos Factory jelentette. Választékban, ízekben, kivitelezésben, ez az aprócska üzlet simán hozza azt a színvonalat, sőt, tovább is képes lépni. Ha mindezeket a külsőségekre is sikerülne átvinni, illetve kellőképpen letisztítani a választékot, akkor nem csak a vállalkozás fejlődhetne tovább, de a lángos is új értelmet és akár megítélést nyerhetne. Bárhogy is alakul, mi sok sikert kívánunk!

Értékelés (1-10)

Pincérek, vendéglátás: 10

Étel, ital: 9

Helyszín, atmoszféra: 4

Ár/érték arány: 9

Ízlések és pofonok kategória: Visszatérésre érdemes

A fenti írás több látogatás tapasztalatai alapján született, de így sem tud teljes és 100%-os objektivitású képet adni az adott helyről. Éppen ezért minden építő jellegű vélemény fontos, elsősorban azért, hogy az üzemeltetők a visszajelzések alapján, jobban tudják a vállalkozásukat vezetni. Ezzel pedig mindannyian csak jól járhatunk, úgyhogy tisztelettel várjuk a véleményeket!

Követhetsz minket itt vagy a Facebook-on is!

A bejegyzés trackback címe:

https://mugeot.blog.hu/api/trackback/id/tr148426726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pussydestroyer · http://bit.ly/magyarcsajok 2016.03.01. 09:43:18

Szevasz diéta, helló csülkös lángos

L.L.L.L. 2016.03.01. 10:43:46

Borzalmas. Soha se ennék ilyen olcsó ötleten alapuló szörnyűséget. Jajjjj. Kérem, hogy a jó ízlés nevében távolítsátok el a posztot!!! De legalább ne írjátok ki, hogy hol van, mielőtt komoly léket kap a magyar gasztronómia amúgy se túl erős hajója.

Dr Gregory House 2016.03.01. 11:00:17

@L.L.L.L.: Ahogyan a blog címe is mondja: „Ízlések és pofonok...”
Én egy Vicodinnal simán lenyomnám!

D2 2016.03.01. 11:12:01

Húúúú eddig csak a parti büféseknél zabáltuk tele magunkat, kénytelen leszek a zembert felküldeni csülökkeltöltöttért....

böbe71 2016.03.01. 11:14:57

Hétvégén arra megyünk!! A puding próbája az evés!!!!! Elnézést a lángos próbája az evés!!!!!!!

BiG74 Bodri 2016.03.01. 11:16:06

@L.L.L.L.:
Khérem szhépen neh tehsék iljen paraszti étheleket néhzni, fhinom úriembhernek. Tasziló khérleg hozzá egy kifacsart bubimentes áhsványvízet az úr/úrhölgynek!

shake_ 2016.03.01. 11:55:21

Hmmm ezt ki kell próbálni.

L.L.L.L. 2016.03.01. 12:05:00

Ja, ízlések és pofonok, ez igaz. De nekem épp az a bajom vele, hogy nem egyszerű, inkább mesterkélt. A lángos nagyon jó dolog, a csülök is nagyon jó dolog, de ez együtt parasztvakítás. Mondjuk Vicodinnal talán meg lehet enni....

Hugszi 2016.03.01. 12:53:15

@L.L.L.L.:
Gyorsétterem, jó és tartalmas kajákkal kedvező áron. Nem értem, hogy ez miért lenne parasztvakítás. Meg kell kóstolni és utána lehet osztani az észt!

Mérgező Hulladék 2016.03.01. 15:16:03

@Hugszi: azért a kedvező ár kapcsán kicsit önkéntelenül is felhúztam a szemöldököm. Talán a gyerekkorom tízforintos lángosa (pedig nem is vagyok öreg), vagy az otthoni elkészítés relatív olcsósága (cserébe persze időbe telik, és sok a kosz meg a "bűz") teszi ezt velem, de egyszerűen nem tudok olcsónak tekinteni egy 550 forintos sajtos lángost. Pedig tudom jól, semmi sem olcsó. Na nem baj, hajrá, a "különlegesebb" darabok meglepően gusztán néznek ki, talán benézek valamelyikért egyszer!

Hugszi 2016.03.01. 15:25:54

@Mérgező Hulladék: Ha azt nézzük, hogy a mekis sajtburger 290-be kerül akkor a kiadós sajtos-tejfölös 550-ért szerintem nem gáz. A lángos pedig a 80-as években volt 10 forint amikor 3-4 ezer forint volt az átlag fizu, és 1,5 egy gombóc fagyi és 2 forintért 5 percig beszéltem a bedobós telefonon az aktuális barátnőmmel

Töhötöm Dörmögö 2016.03.01. 15:44:25

Próbáltam én is, és tényleg finom a lángos és friss!!!! Az a baj, h házhoz nem szállítanak. Keszin még ajánlanám a Duna pizzériát, a duna parton a Csurgó büfét meg a Pancser Pizzát.
süti beállítások módosítása